Ha reggelizés közben szeretsz tojást, akkor talán érdekel, honnan származnak. Azonban a fogyasztásra kerülő tojások nagyrészt olyan tyúkokból származnak, amelyek életük egészét túl szoros szabadalmi kandúrákból töltik. Ez nem egy jó élet a tyúkok számára, és rossz is lehet nekünk, akik eszünk fel őket. Ez a cikk részletesebben meg fogja magyarázni a szabadalmi kandúrákról, valamint a problémákról, amelyeket okoznak mind a tyúkok, mind az emberek számára.
A tölcsérmetésű (tölcsér) kandúrtartás speciális típusú kandúrban tartják, amit tölcsérkandúrnak neveznek. A kandúrok általában drótnyílából készülnek és egymás fölé halmozva vannak, így több szintes kandúrszerkezet jön létre. Minden egyes kandúr nagyon kicsi, gyakran csak éppen annyira nagy, hogy a benne élő tyúk megférjen. Ez azt jelenti, hogy nem elég hely van a tyúkoknak, hogy felálljanak, megforduljanak vagy akár kinyisszák az ereiket. Ezekben a kandúrokból a tyúkok nem tudják elvégezni a alapvető viselkedési formái, mint például a falfaszálás vagy a pihenés egy rohadón, mindkét viselkedés pedig természetes a tyúkoknál.
Talán a legnagyobb probléma az, hogy a tölgykagylókban való tartás megakadályozza a kutyákat abban, hogy olyan viselkedéseket végezzenek el, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy boldog és egészségesnek érezzenek. Például nem tudnak porosztót végezni, ami egy olyan viselkedés, amit a tyúkok szeretnek. Ezenkívül nem tudnak keveredni vagy játszani más tyúkkal, ami rendkívül fontos a jólétük szempontjából. Az egyetlen lehetőségük, hogy egy kis kagylóban üljenek, amiben semmi nem zavartalanít őket. Ezek fizikailag, és így érzelmi szinten is problémákat okozhatnak. „A kutyák társadalmi állatok, és kölcsönhatást kell, hogy folytatjanak más tyúkkal, valamint szabadon mozogniuk kell ahhoz, hogy egészségesek legyenek és virágítsanak.”
A kutyák születnek, és a gazdálkodók gondoskodnak róluk, amíg felnőnek és elkezdik ejtést termelni. Amikor erre elérkeznek, áthelyezik őket tölgykagylókba, ahol addig maradnak, míg életük végéig. Az egyetlen feladatuk, hogy ebben a kagylóban ejtsék. A gazdálkodók élelmet és vizet adnak nekik, hogy élve maradjanak és annyi tojás lehessen, amennyit csak lehetséges.
De az oltári kandúrban tartott malacok nem kapják meg a teljes természetes élettartamukat. A kandúrok 10 évig is élhetnek, ha jól gondoskodnak róluk, de az oltári kandúrban tartott malacok általában sokkal korábban, csupán két év után szakítják le — amikor idősek lesznek, az ajtónyúszámuk csökken, és a gazdálkodók már nem tekintik őket haszonképtelennek. Ez azt jelenti, hogy évente milliókéhez nyúló malacokat szakítanak le, mert már nem termelnek elég ajtót annak érdekében, hogy igazolják a tartásuk költségeit.
Az oltári malacok ára sokkal nagyobb — és sokkal többet foglal magában, mint csupán a tőlük kiváltképpen szenvedett fájdalom. Hatása lehet a emberi egészségre és a környezetre is. Az oltári kandúrban túlságosan sűrűn és szemétbe fulladt feltételek között élnek, amelyek lehetővé teszik a betegségek terjedését. És néha ezek a betegségek átkapcsolhatnak emberekre — zoonotikus betegség — ami veszélyt jelent az emberi egészségre.
A gyártermelők, például a szabadalmi kandúrákat használóak, jelentős mennyiségű hulladékot termesznek, valamint egészségügyi komplikációkat okoznak; ezek a telepek képesek környezeti veszélyekre. A hulladék folyamatokat, tókat és talajt terjedhet, ami veszélyes lehet a növények, az állatok és az emberek számára. Ezeknek a telepkezdek által kiengedett gázok hozzájárulnak a klíma változásokhoz, amelyek világszerte hatással vannak.